Köszöntünk minden kedves látogatót!
Idén 11 . alkalommal vesz részt iskolánk a DTH-n



ZseniAIlis Neumann
A 2026-os Digitális Témahét központi témája a "ZseniAIlis Neumann" volt, amely során a tanulók Neumann János életét, munkásságát és a mesterséges intelligencia fejlődését vizsgálták. A projekt célja az volt, hogy a gyerekek megértsék Neumann örökségét, a modern technológiák működését, valamint az MI felelős és kreatív felhasználását.
A hét során több kiemelt célkitűzést valósítottunk meg:
1. A Digitális Témahét "kivitele az iskola falain kívülre"
A hét egyik célja az volt, hogy a gyerekek a digitális világot valós élményeken keresztül, az iskola falain kívül is megtapasztalják. Ennek részeként tanulmányi sétán vettek részt, ahol megtekintették egy 3D nyomtató működését, és testközelből láthatták, hogyan készülnek a digitális modellekből valódi tárgyak.
Emellett egy írónő is ellátogatott hozzánk, aki arról mesélt, hogy legújabb könyve nem nyomtatott formában, hanem hangoskönyvként jelenik meg. Előadásában bemutatta, hogyan alakítja át a digitalizáció az irodalom világát, milyen új lehetőségeket ad az alkotóknak, és hogyan válik egy történet "hallgatható élménnyé". A gyerekek számára különösen izgalmas volt megtapasztalni, hogy a könyvek nemcsak papíron élhetnek, hanem digitális hang formájában is.
2. A digitalizáció helyes arányának bemutatása
Fontosnak tartottuk megmutatni, hogy a technológia hasznos és szükséges, de a kisgyermekek esetében különösen fontos a megfelelő egyensúly megtalálása. A projekt során törekedtünk arra, hogy a digitális eszközök használata tudatos, mértékletes és pedagógiailag indokolt legyen.
3. Iskolaszintű közös élmény megteremtése
Robotépítő versenyt hirdettünk számítógép-alkatrészekből, amelyen az egész iskola részt vett. A robotokat digitalizáltuk is, így a gyerekek megtapasztalhatták a fizikai és digitális alkotás kapcsolatát. A kiállítás minden korosztály számára élményt nyújtott.
4. A szülők bevonása
A tavalyi sikerre építve idén is felkértük a szülőket, hogy készítsenek Neumann-sütit, amelyet kiállításon mutattunk be. A szülők ismét lelkesedéssel és kreativitással kapcsolódtak be a projektbe.
5. Az iskola könyvtárának aktív részvétele
A könyvtár egy izgalmas szabadulószobát készített a gyerekek számára, amely egy mesére és a a logikai gondolkodására és a digitalizációra épült. A tanulók csapatokban oldották meg a feladatokat, így a kooperáció és a problémamegoldás is fejlődött.
Osztályonkénti feldolgozás
- 3. osztály: játékos algoritmusok, Tapatan játék, kódolt karkötők, 3D nyomtatás
- 5. osztály: mesterséges intelligencia fejlődése, etikus MI-használat, digitális történetmesélés
- 7. osztály: logikai gépek, számítógépek működése, ember–MI együttműködés, Neumann Múzeum
Nagyon sok kérdésre kerestünk válasz ...
HOGYAN FORMÁLJA AZ EMBER ÉS A MESTERSÉGES INTELLIGENCIA EGYÜTTMŰKÖDÉSE A JÖVŐNKET?
HOGYAN HATOTT NEUMANN JÁNOS MUNKÁSSÁGA
A MODERN TECHNOLÓGIÁKRA?
MILYEN SZEREPET TÖLT BE AZ MI AZ
ÉLETÜNKBEN?
HOGYAN MŰKÖDNEK A LOGIKAI GÉPEK, ALGORITMUSOK ÉS SZÁMÍTÓGÉPEK?
KI VOLT NEUMANN JÁNOS? MI AZ ALGORITMUS? HOGYAN FEJLŐDÖTT AZ MI? MI AZ ETIKUS MI-HASZNÁLAT?
HOGYAN MŰKÖDIK A 3D NYOMTATÁS? HOGYAN
ALKOTHAT EGYÜTT EMBER ÉS MI?
HOGYAN KÓDOLHATUNK JÁTÉKOSAN? HOGYAN TUD A TANULÁS
AKTÍV, SEGÍTŐ ELEME LENNI A MI? MILYEN LEHET A NEUMANN SÜTI?
Projekt résztvevői: a 5. 6. és a 7. osztály
Központi téma:
3. osztály – A jövő technológiái Neumann örökségén keresztül
5. osztály – Neumann János és a mesterséges intelligencia
- 7. osztály – AI és ember
együttműködése, Neumann Múzeum
Tevékenységek:
- 3D nyomtatás alapjai, működése
- MI segítségével hangoskönyvhöz színező készítése
- Algoritmusok játékos megértése (könyvtári feladatok, útvonaltervezés)
- Játék-elmélet alapjai – karkötő készítés mint algoritmus
- Tan játék
- MI fejlődése kutatómunka, Etikus MI-használat
- MI kreatív felhasználása (versek, képek, prezentációk, videók)
- Neumann János szerepe a számítógépek történetében kutatómunka , plakát és PPT készítés
- Neumann múzeum (kutatómunka, terepmunka)
- Neumann élete és munkássága (kutatómunka)
- Kreatív MI-eszközök használata alkotáshoz, problémamegoldáshoz (feladatkártyák, PPT, poszterek, plakátok, szavazókártyák készítése)
Tantárgyak köre
- magyar nyelv és irodalom
- digitális kultúra
- Digitális alprogram DA
- Logika alapú alprogram LA
- Életmód alapú alprogram ÉÁ
- történelem
Értékelés:
- ötletbörze
- ellenőrzőlisták
- áttekintő táblázatok
- 3-2-1 módszer
- pontozótáblázat - Driveban
- visszajelző kérdőív
- online megbeszélések
Felhasznált alkalmazások

Összefoglaló videónk a hétről
Videónk: https://canva.link/11gatt1uo89ci3g
Projekt értékelése diákok által

Eredményhirdetés, Díjazás


